Kiss Ferenc

Sociocracy & Holacracy

Agilis és emberi szervezetek

Napjainkban, különösen az innovatív ágazatokban, felfokozott érdeklődés mutatkozik az együttműködés és az önszerveződés különféle formái iránt. Sok szervezet gondolja, hogy a komplex és örvénylő sebességgel változó gazdasági környezet kezelésének legmegfelelőbb módja, ha rugalmas teameket állít fel, és a teamtagokat nagy fokú döntési és cselekvési szabadsággal ruházza fel. Arról kevesebb szó esik, vajon milyen feltételek kedveznek egy ilyen radikálisan szétosztott és emberközpontú vezetési rendszernek.

A szerző

Kiss Ferenc

Több mint húsz éve foglalkoztat az egyén és a közösség, az egyén és a szervezet dilemmája. Kutatom a közöttük lévő ellentmondás természetét, keresem a feloldás lehetőségeit. Hosszabb-rövidebb időt töltöttem különféle közösségekben, volt közöttük vallási, öko- és szervezetfejlesztéssel foglalkozó is. Megfordultam kis és nagy cégeknél, önkormányzati és civil szervezeteknél.

2011-ben találkoztam a szociokrácia és a holakrácia koncepciójával. Először Diana Leafe Christian egy Kanadában rendezett workshopján, majd egy québeci ökoközösségben. Azóta érzek sürgetést, hogy feltárjam és továbbadjam a fenti modellekben rejlő lehetőségeket mindazoknak, akik az egyén és a közösség, az egyén és a szervezet kapcsolatának javításán dolgoznak.

A Szerző végzettségét tekintve közgazdász, mentálhigiénés segítő szakember és szocioterapeuta. Életútjának egy szakaszát szerzetesként tette meg.

{

Ez a mű nem ígér csodát, és nem is a szervezetek szent Grálja, hanem egy alapos kritikai elemzés hangzatos instant megoldások nélkül. Gondolkodásra hívja az olvasót, arra hogy más szemüvegen keresztül nézzen rá a szervezetre, amelyben dolgozik, és kezdjen el magának – akár kellemetlen – kérdéseket is feltenni. Segít abban, hogy őszinte válaszok esetén elindulhasson a szervezet az emberibbé válás felé. 

– Dénes Fruzsina –

az in-Depth Soulutions Kft. ügyvezető igazgatója

{

Azért is nagy kincs ez a könyv, mert közérthető elméleti hátteret és konkrét eszköztárat ad a gyakorlathoz. Nagyon örülök, hogy ilyen színvonalon és ráadásul magyar nyelven született meg. Bizonyos szempontból úttörő munka, amely iránymutató lehet a hazai vállalatvezetők számára, akik reményem szerint rengeteget fognak tanulni a benne foglalt elméleti és gyakorlati útmutatásokból. Bízom benne, hogy a jövőben egyre több vállalat fog hasonló elvek mentén működni. Ha így lesz, az nemcsak jobb vezetőket, hanem egy humánusabb és véleményem szerint jobb társadalmat is eredményez majd.

– pósfai gábor –

a Decathlon Austria ügyvezető igazgatója

 

 

{

A mű erényének tartom, hogy nagy körültekintéssel és tudományos igényességgel határozza meg a legfontosabb fogalmakat. Eddig kevés magyar nyelvű írás született a témában, így nagymértékben hozzájárul a témakör leírására szolgáló nyelvi és fogalmi eszközök bővítéséhez. 

– vitai miklós –

a VisionLogic Kft. ügyvezető igazgatója

{

Hiánypótló mű, analitikus pontossággal veszi sorra és hasonlítja össze a szociokratikus és a holakratikus modelleket, informálva a hazai közönséget a jobb alsó kvadráns magasabb szintű lehetőségeiről a társas szerveződés és a szervezetek világában. 

– gánti bence –

az Integrál Akadémia és az Integral Europen Conference igazgatója

{

Úttörő, hiánypótló, de leginkább hasznos. Nagyjából fél évtizedet töltöttem azoknak a szervezeti struktúráknak a való életbeli tesztelésével, amelyekről Kiss Ferenc most könyvet írt. Ennek az időszaknak a sikerei, kudarcai, bosszúságai és felismerései rendeződtek bennem újra, ahogy olvastam az egyes fejezeteket.

Másodszori olvasás után a könyvet, számos erénye közül, az alábbi kiragadott példákkal jellemezném. Valóban újító. Olyan témát dolgoz fel, amire nemhogy magyar nyelven, de tudtommal nemzetközileg sem volt még példa. Hatalmas területet dolgoz fel és tesz közérthetővé, mindeközben megtartva a téma fókuszát és a lényeges részleteket. Tudományosan igényes. Definíciókkal és hivatkozásokkal dolgozik, ugyanakkor barátságos nyelvezetével olvasmányos marad.

Számos olyan ágazat van, ahol komoly igény van az elosztott, felhatalmazó, az egyéni motivációkat figyelembe vevő vezetési és szervezési módszerekre. Kiss Ferenc könyve tájékozottságot, megalapozottságot és gyakorlatias segítséget nyújt ehhez az érintett vezetőknek.

– Orbán Gergely –

vezető, coach, projektmenedzser

{

A legjobb, amit a témában olvastam. Precíz, lényegre törő, objektív. Világos fogalomhasználattal rajzolja fel az önszerveződés legismertebb modelljeit.
Alapmű.

– Kulcsár Zsolt –

az Integral Vision Kft. ügyvezető igazgatója

{

Az egyik nagy erénye ennek a könyvnek, hogy leveszi a sociocracyról és holacracyról a csodavárást. Közösség- és szervezetfejlesztőként gyakran tapasztalom, hogy egy-egy sokszor emlegetett módszer – főleg, ha nem lehet róla jó magyar nyelvű leírást találni – egy idő után olyan plusz dimenziókat kap, amelyek azt sejtetik, hogy megvan a bölcsek köve, s a módszer bevezetése megoldja az emberi szerveződések minden problémáját. Saját fejlesztésű Fa-modellemmel kapcsolatban is tapasztalom ezt, ezért nem győzöm hangsúlyozni tréningjeimen, hogy ez csupán egy vezetői eszköz a sociocracyhoz és a holacracyhoz hasonlóan.

A másik nagy értéke Kiss Feri könyvének, hogy alapos és mégis közérthető, így alkalmas arra, hogy ha valaki alkalmazni akarja ezeket a módszereket, akkor a könyv segítségével megértse, mi a lényegük, és mire lehetnek jók a csapatának. Ezért a könyv elolvasását ajánlom mindenkinek, aki olyan vezetői eszközöket keres, amelyek segítik közössége hatékony, de mégis emberi, azaz motiváló és felhatalmazó döntéshozási rendszerének kialakítását, és különösen ajánlani tudom azoknak, akik közösségi vállalkozásban gondolkoznak.

– Vágvölgyi Gusztáv · Pabló –

az Inspi-Ráció Egyesület szakmai vezetője, közösségivállalkozás-fejlesztő

{

A könyv számomra mint társadalmi vállalkozásokkal és civil szervezetekkel is foglalkozó, szervezetfejlesztés és emberierőforrás-menedzsment iránt érdeklődő oktató-kutató számára sok új gondolatot vonultatott fel, egyrészt a két elméleti koncepció gyakorlatias bemutatásával, másrészt rámutatva e modellek konkrét, pragmatikus szemléletére és emberközpontú értékeire. A jövő szervezetei iránt érdeklődő olvasóknak kézzelfogható példákat és eseteket is bemutató írás inspiráló olvasmány lehet üzleti szervezetekben dolgozó vezetők és döntéshozók számára is, amennyiben manapság saját szervezetük rugalmasabbá (és agilisabbá) tételén (is) törik a fejüket.

– Dr. Habil. Takács Sándor –

tanszékvezető, egyetemi tanár,
Szervezeti Magatartás Tanszék, Vezetéstudományi Intézet,
Budapesti Corvinus Egyetem

{

A tanulmány újszerűségét, értékét jelentősen növeli a szerző által létrehozott értelmezési keret, amely akár segíthet a saját szervezetünk működésére való reflexió során is.

A szociokrácia és a holakrácia módszereinek és megközelítéseinek átfogó bemutatásán keresztül egy újabb alternatívát mutat és hoz közelebb, ezáltal segítve a kooperatív autonómiára épülő működési módokkal való ismerkedést és kísérletezést az arra nyitott magyarországi szervezetek körében.

– Szakál Diana –

közgazdász szervezetfejlesztő,
ESSRG (Környezeti Társadalomkutatók)

{

A szervezetek részvételre, bevonásra épülő működésének elméleti kérdéseivel és gyakorlati megvalósulásával foglalkozó kutatói és oktatói közösség tagjaként olvasva a tanulmányt, a mű számos elgondolkodtató és releváns kérdést vet fel: beszél a „belső csendből érkező szavakról”, a struktúrák és a döntéshozatali módszerek egyén – közösség – kontextus függőségéről. Számomra a könyv egyik legnagyobb erénye, ahogyan kíséri az olvasót, hogy kezdje el más szemmel vizsgálni saját szervezeti valóságát, mintegy útmutatót adva a belső és külső transzformáció irányaihoz, megéléséhez.

Ha hiányosságot keresnék, a szervezetátalakításra adott maszkulin válaszokat érzem hangosabbnak, és javaslom, hogy a következő kiadásban vagy egy esetleges folytatásban az érzékeny, gondoskodásra és társadalmi szolidaritásra törekvő, most még halkabb hangok is jelenjenek meg erőteljesebben, csakúgy mint az egyéni megélést bemutató reflexiók is.

Gáspár Judit, PhD

tanszékvezető, egyetemi docens,
Döntéselmélet Tanszék, Vállalatgazdaságtan Intézet,
Budapesti Corvinus Egyetem

Megrendelem

megrendelem@socio-hola.hu

PDF

(egyelőre nincs tervben)

Írok a szerzőnek

amato@socio-hola.hu

Copyright © 2019 Kiss Ferenc

Köszönetnyilvánítás

A honlap elkészítéséhez felbecsülhetetlen baráti támogatást és szakmai segítséget nyújtottak Regényi Ádám (grafika) és Vitai Miklós (webszerkesztés). 

Elegant Themes │ WordPress